Értekezés a dohányzásról

Ezen az oldalon egy sajátos hangvételű, általam írt tanulmányt olvashatnak a dohányzásról. Hangsúlyozom, hogy szigorúan a saját véleményemet és gondolataimat írom le a cikkben, és tartózkodom bárki sértegetésétől, vagy bántásátról. Azzal a céllal írtam, hogy segítsek másoknak átgondolni ezt a komoly témát, és ha csak egy embernek tudok segíteni, már érdemes volt dolgoznom vele.

 

Nem vagyok egy rögtön tegeződős típus, nem nagyon szeretem, amikor az unokám korú kislány a gyorsétteremben leszevaszoz, de most tegeződni fogunk kedves Olvasó, mert komoly, csak kettőnkre tartozó ügyben fogunk konzultálni, ami senki másra nem tartozik, csak rád és rám: a dohányzásról. Ez az írás nyilván nem kötelez semmire, csak annyit kérek, hogy olvasd el. Nyugodt körülmények között, figyelmesen, és olyankor, amikor egyedül vagy. Ez csak a kettőnk ügye, ne lássák mások, hogy beszélgetünk, vagy hogy te ilyen témájú cikket olvasol.

 

A dohányzás. Kompetensnek érzem magam a kérdésben, ugyanis magam is sok-sok évig nem keveset dohányoztam, tehát tudom, miről beszélek, és sok-sok éve, kb 15 éve nem dohányzom, tehát tudom, miről beszélek, azaz nem vizet prédikálok.

 

Kezdjük az elején. Fiatal korban fel kéne mutatni valami nagyon nagy dolgot, valami nagy durranást, hogy azt mondják, ez igen, ez féri munka! Felnőtt férfihez méltó viselkedés. Jó, persze, jó tanuló vagyok, szépen zenélek, a sportban ugyan kissé elmaradva, de egy normális életet élő 17 év körüli fiúról-férfiről van szó, akinek ez nem elég, és igenis, amint a nagyok, ő is cigizni fog, mert ettől férfi a férfi. Gyerünk a pincébe, gyufa, meggyújt, megszív... hát jó büdös, kicsit csíp, de eljátszadozom az izzó végű rudacskával a félsötét pincében. Mondjuk rohadtul csípi az orromat... Ez lenne az a nagy dolog? Elpöfögtetem az első szálat, elnyomom, hát nem volt akkora élmény, mint ahogy gondoltam. És rohadt büdös a szám, pontosabban keserű. Hát, mára ennyi. Na bumm, majd fogat mosok. Hát nemigen fogok cigizni azt hiszem. Ez nem jó.

 

Másnap a kisördög megint megkísért. Avesz a pince. A fenébe, nem lehet igaz, hogy ennyire szar. Még rosszabb, mint tegnap volt. Nem értem hol a hiba, valami nem passzol, mert akkor nem szívná sok millió ember a világon. Sok millió? Sok milliárd... No, holnap folytatjuk a gyakorlást.

 

Meggyújt, megszív, na nézd, hát ez nem annyira rossz, mint tegnap volt. Vacak, vacak, de érdekes, hogy tegnapról arra emlékszem, hogy sokkal rosszabb volt. Na, hát pögöfjünk... jajj de felnőttes, megszív, csücsörít, kifúj, köröket csinálok a számmal, a fejemmel, köröz a kiáramló füst is... de buli. Tök jó. Na de álljunk meg! A nagyok egy mély lélegzetet vesznek, amikor megszívják a cigarettát. Akkor gyerünk! Határozottan megszív, és egy mééééééély lélegzet..... Huuuu..,...pfff segítség! Itt döglök meg a pinceajtóban.... jajjj... mi volt ez? Hát ez maga a halál... soha nem fogom leslukkolni többet. Ez borzasztó.

 

Nem a fenét... Eljött a harmadik nap, irány a pince...

 

Nem részletezem tovább. A lényeg, hogy pár nap múlva már szinte hiányzott, ha nem mentem le rögtön suli után a pincébe. És itt van az a pont, amikor eldőlt a kérdés. Már kezdett hiányozni. Igaz rossz volt, büdös és csípett, de utána olyan jóleső érzés töltött el...Mikorra már elő mertem jönni a pincéből, egy egész jól felkészült, füstöt, slukkot jól toleráló, cigitől csak ritkán köhögő kis nagyon büszke krapek voltam.

 

Na, csodáltak is az osztálytársaim, az ismerősök, sőt előbb-utóbb anyámék előtt se tudtam titkolni, de mert mind a ketten elég jól szívták, nem élték meg drámaian a helyzetet, engedélyt kaptam napi 5 szál elszívására. Ja, hogy aztán a kutya se számolta, az másodlagos, ez egyébként nyilvánvaló volt.

 

Ám minden csoda csak három napig tart, amikor mindenki kicsodálkozta magát, és amikor a legtöbb embertől megkaptam, hogy "hú, Ákos, ki se néztem volna ezt belőled..." már nem is volt olyan érdekes ez a hőstett. Cigiztem, mint a legtöbb osztálytársam, ennyi. Annyi volt benne a jó, hogy valamivel jobb helyzetben voltam, mint némelyek, akiknek hazamenés előtt fogat kellett mosni, meg Negrót szopogatni, meg mentolos rágót rágni, nehogy észrevegyék otthon és bortány legyen. Minden reggel, amikor baktattam a gimibe, elszívtam egy szálat, az úgy eltöltött délig. Igaz, én soha nem jártam a WC-be cigizni, de mikorra hazaértem, már épp ideje volt elszívni a második szálat ebéd előtt gyorsan, aztán ebéd után, aztán ekkor, aztán akkor.

 

És egyszer csak azt vettem észre, hogy dohányzom. Masszívan, határozottan, egyre többet szívok. Aztán elmentem házibulira, diszkóba, meg mindenféle összeröffenésre, ahová a fiatalok járnak, na ott aztán nem fogta vissza magát senki, dehát ez különleges alkalom, buli van, ez ilyenkor megengedhető. Csakhogy egyre több olyan alkalom volt... De rohadt büdös a ruhám... na mindegy, majd kiszellőzik...

 

Á, nem számít, én más vagyok, mint a többi ember, én akkor teszem le, amikor akarom, én nem vagyok függő, ezt be is bizonyítom: ez az utolsó, amit szívok, és vége. Na... elnyomtam. Viszlát cigaretta.

 

Tartott is mindez pár óráig. Másnap reggel már nem bírtam magammal, feszült voltam, ideges, jajj csak egyet, hát mi történhet... ez még nem függőség, csak ma rossz napom van, nem jól aludtam. Kell egy slukk... meg utána még egy no... oszt akkor mi van?

 

Nem szaporítom a szót, ugorjunk most egyet és onnan folytatjuk, hogy masszív dohányos vagyok, napi 1 dobozt szívok. Igaz, este már megbontom a másodikat, de ez tényleg csak véletlen, mert aznap véletlenül valami miatt kicsivel több ment el. Reggel kell, hogy wc-re tudjak menni, utána kell a kávé mellé, mert senki ne mondja nekem, hogy a kávét meg lehet inni cigi nélkül, aztán egy indulás előtt, és így tovább egész nap. Közben megszületett mind a két gyerekem. Utazáskor a jó meleg autóban picit lehúzom az ablakot, mert rá kell gyújtani, hiszen már egy órája nem volt cigi a számban, és még csak Pest alatt vagyunk, soha nem érünk Komáromba jajj... dehát kifújom a füstöt rögtön az ablakon, csak egy centit húzom le százhúsznál, dehogy jön be, és nem büdös. Ja, hogy a két alvó gyerek hátul felébred és mondják, hogy hideg van és büdös? Ők is csak kitalálják, az nem igaz, hát én nem is érzem. Biztosan álmodtak valamit.

 

Megérkezünk, kiszállunk, na végre, normálisan el lehet szívni egy szálat, mindjárt kilépve a kocsiból, jó mindjárt veszem a kabátomat, dehogy fázom meg ne mondjátok már.

A gyerekek meg az anyjuk már rég bent vannak papánál meg mamánál a meleg szobában, jó hát megyek én is, csak még egyet elszívok, utána már nyűgös kijönni, na, már meg is vagyok, Picit szédülök, mert nyomattam befele, hogy haladjak, de majd eloszlik az és elmúlik a szédülés. Annyira szeretek cigarettázni, ez olyan jó... De tényleg.

 

Otthon, a saját lakásunkban nem szabad bent dohányozni, ez rendben is van, mert én se akarom befüstölni, ám van egy kis alsó épületünk, abban van egy kis műhely, na ott aztán szabad. De olyan unalmas ott lent ülni, nem mindig fúrok-faragok. De megoldottam! Lehúztam egy koax kábelt a műhelyig, igaz akkor még csak kis Junoszty volt, de az volt, levittem, na most már lehet lent ülni este 9-ig, nem zavar senki, ez a Hawaii, ez szuper. Igaz, mire felmentem, a gyerekek már aludtak, na de majd látom őket reggel... Lényeg, hogy megoldottam ezt a kérdést és nyugodtan tudok a műhelyben kucorogni és cigizni. Na jó, hát télen kabátban, és akkor mi van, nem fázhatok meg. Igen, sapka is van rajtam, hát azért olyan meleg ott nincs. Ja, hogy bent a lakásban van kényelmes fotel, meg ülhetnék köntösben, pizsamában is? Hát na... én meg nem abban vagyok, jól van ez így is. Nagyon szeretek cigarettázni, ennyi áldozatot én is hozhatok az ügy érdekében.

 

Most már ott tartunk, hogy a cigaretta van az életem középpontjában, ő dirigál, reggel, délben és este, és minden nap, hétköznap, vasár- és ünnepnap. Rá kell gyújtani örömömben, bánatomban, mérgemben, szórakozás közben, unatkozás közben, vezetés közben. Kell a reggeli vécézéshez, kell a nyugalmamhoz. Kell mindenhez. Összenőttünk mi, két elválaszthatatlan jóbarát. Nagyon szeretek cigizni, ezt komolyan mondom. Tök jó.

 

 

Na most hagyjuk abba a komolytalankodást, és beszéljünk komolyan. Mindenki tudja, de szinte senki nem vallja be magának, (vagy csak zárt ajtók mögött, és nagyon-nagyon halkan), hogy a cigaretta egy rabság. A szervezet megismerkedik a nikotinnal (más anyagokkal is, de ezek közül legfontosabb a nikotin), mintegy magába fogadja, és hiányzik neki, ha nincs vele az ő jóbarátja. A hiányt furcsa, nehezen megfogalmazható módon jelzi, de ez egy kellemetlen hiányérzet, ami érdekes módon abban a pillanatban megszűnik, amikor adunk neki nikotint. Olyan ez, mint amikor éhes az ember, ezért szokták nikotin-éhségnek is nevezni. Ha eszünk, jobb esetben jóllakunk, és egy ideig nem vagyunk éhesek. Ugyanez a helyzet a cigivel, ha elszívunk egyet, bizonyos értelemben jóllakunk, és egy darabig nem vagyunk éhesek. Igaz, hogy a jóllakottság ideje fokozatosan rövidül, és az is igaz, hogy dohányzáskor a világ legnagyobb csalása érvényesül, ugyanis hatására megszűnik az a furcsa-rossz érzés, ezért mondják sokan, hogy szeretnek dohányozni, hogy nekik az jó. Nem a dohányzás a jó, hanem az utána érkező átmeneti komfort érzés. Gondolj most csak vissza életed első cigijére. Nehogy már azt mondd, hogy finom volt.

 

Gondolkozz el kicsit azon, hogy hány ember van a világon (például a kisgyerekek, de felnőttek milliárdjai is), akik meg tudják inni a kávét cigaretta nélkül, akiknek cigaretta nélkül is van székletük reggel, és nagyon sokan vannak, akik jól tudják érezni magukat egy buliban cigaretta nélkül, is, tudnak alkoholt is inni, be is tudnak rúgni rendesen (ez egy másik történet, de bocsánatos bűn egy szülinapi bulin berúgni, de nem szükségszerű, hogy ezzel egyidőben az egyik cigarettát a másikra gyújtsa a bulizó), szóval emberek milliárdjai élnek cigaretta nélkül, és emberek milliárdjai meg nem, akik azt hiszik, hogy az élet rendje, hogy kell hozzá a cigi.

 

És most egy nagyon érdekes fordulat következik, az a fordulat, ami engem nagyon sok év masszív dohányzás után döntésre késztetett.

 

Foglaljuk azért össze akkori álláspontomat: dohányozni jó, szertartás, rituálé, kell a reggeli kávéhoz, budizáshoz. Meg olyan jó. Jó rágyújtani, ha beszállok a kocsiba, jó az esti söröm mellé, arról nem is beszélve, ha átjönnek a szomszéd fiúk, és bulizunk a műhelyben a Junoszty mellett, szóval dohányozni jó.

 

Azon a bizonyos napon családostól kivonultunk a szandai rétre, akkor nyílt meg az ottani komplexum, azaz a P. áruház, az (akkor még) C. és az O. Nem volt kérdés, hogy mind a hármat be kell szántani, én különösen nagy shoppingoló vagyok, szeretek nézegetni, böngészgetni, pláne építészeti, szerszám boltokban. Kezdtük a P-ben, ott elidőztünk, majd átmentünk gyalog a C-be. A P-ből kilépve azonnal rá kellett gyújtanom, mert hiszen vagy egy órája már nem cigiztem, és láttam a szomorú jövőt, hogy a C-ben jó sokáig bent leszünk, ezért azonnal rágyújtottam, szívtam mint a veszett, hogy kitartson, amíg bent leszünk. Igen ám, de egy perc átérni egyikből a másikba, sehol nem tartottam még a szívásban és már odaértünk. A család annak rendje és módja szerint bement, odabent már nézelődtek, mihezvaló képest én még a jeges-szeles-eső alatt (úgy emlékszem, november volt), nyomattam befele a cigarettát, hogy kitartsak, amíg bent vagyunk.

Na, kisoppingoltuk magunkat a C-ben, akkor most gyerünk át az O-ba... és ugyanaz. Túl hamar odaértünk, család bent, apuka szipog a sarokban az esőben. És ez volt az a pillanat, amikor megkérdeztem magamtól:

hát normális vagyok én?

 

Szánakozó arccal ment el mellettem sok-sok ember, akik vagy nem dohányoztak, vagy nem voltak annyira nyakig a bajban, mint én, és ekkor, hidd el Olvasóm, hogy elszégyelltem magam. Kicsit előttük is, ahogy néztek, de leginkább magam előtt. Hogy ez a kis szar rudacska, meg annak a nikotin tartalma ilyen mértékben uralkodjon rajtam... hogy mindenek felett és mindenek előtt őt kelljen kiszolgálnom.... Hát NEM! Ennek vége!

 

És valóban vége lett. Igaz, ez már a sokadik sikertelen próbálkozásom után történt, de most annyira felháborodtam ezen a helyzeten, hogy úgy éreztem, elég erőm lesz nemet mondani ennek a kis szarházinak, és mostantól nem az ő, hanem a saját életemet kívánom élni.

 

Nagy döntés volt ez, nem is mondtam el senkinek, mert benne volt a sikertelenség veszélye, és rám senki ne mutogasson ujjal, hogy ugye mondtam, hogy nem fog menni, akaratgyenge vagy, meg ilyen hülyeségek. Az is kétséges volt, hogy hogy megyek reggel budira, ha nem segít ebben a kávé-cigi, de mindig a gyerekekre és arra a sok milliárd emberre gondoltam, akik nem dohányoznak, és mégis tudnak reggel..., ők se halnak meg mindannyian bélelzáródásban... csak valahogy van nekik reggel.

 

Azért írtam e cikk elején, hogy titokban olvasd, és hogy titokban hozd meg a döntést, senkinek ne szólj róla, mert benne van a sikertelenség lehetősége. Ez a kis szörny ugyanis akkora úr, hogy nagy dolgokra képes, de ha az agyadat átprogramozod, és kiadod neki a parancsot, hogy cigarettát utálni, akkor ugyan nagyon lassan, nagyon sokára,de van remény, hogy menni fog. Várd meg, mint ahogy én is tettem, hogy a környzeted magától vegye észre, hogy egy ideje nem lát cigarettát a kezedben meg a szádban, és még akkor is csak annyit mondj nagy szerényen, hogy hát egy ideje nem gyújtottam rá, de ez nem jelent semmit, majd meglátom, stb. Ne dobálózz a nagy szavakkal, hogy soha többet, meg ilyen hülye meg olyan hülye voltam... Az voltál, de nem kell mindjárt hamut szórni a fejedre.

 

Piszkos egy alak a cigi, és sajnos az agy is valami ok miatt őt szolgálja ki.

Elmesélek egy érdekes és tanulságos történetet. Velem esett meg. Egyszer úgy tűnt, hogy sikerült leszoknom, teljes nyugalomban voltam már nyolc (igen, nyolc) hónapja, rá se gondoltam a cigarettára, amikor egy nap munka után hazamentem, és csak úgy megkívántam egy szálat. Akkoriban ápoló voltam a kórházban, ott mindenki szívta, akkor még tiltva se volt, szívták a nővérszobában is, meg az orvosok egy jó része is, mégse hiányzott. Én nem dohányzom és kész. Ám ezen a szégyenteljes napon valahogy ráéheztem. Na és akkor mi van? Ugyan mi történhet? Semmi. Akkoriban a szüleim is masszivan szívták, a cigi fillérekbe került, tele volt vele a lakás. Kivettem egyet a fiókból és rágyújtottam. Jó nagyot beleszívtam, hát mit mondjak, vegyes érzéseim voltak, jó is volt, meg mellbe is vágott, finom is volt, meg keserű is. Na jól van, erről ennyit, köszönöm. Ám egy óra múlva az a szerv, amelyik legfelül van, és annyi okos dologra képes, megszólalt: még egyet, még egyet, na, még egyet szívjál el. És az okos fehérember engedelmeskedik, kicsit beszélget magával, megbeszéli, hogy ugyan no hát mi történhet, elszívok még egyet. És láss csodát: én nem tudom, az előbb mit éreztem rossznak, ez valami csodás, jajj de finom. Nem fokozom tovább a dolgot, ha nem velem történik meg, nem hiszem el, de most nekem hidd e Olvasó: másnapra dugába dőlt a nyolc hónap, reggel meló előtt első utam a dohányboltba vezetett. A kollégáim a munkában, akik nemdohányzónak ismertek meg, csak lestek, hogy egyiket a másik után szívom, aggódtak értem, hogy rosszul leszek, de bizony nem lettem. Semmi bajom nem lett, csupán elvesztettem egy csatát, alul maradtam a rudacskával szemben. Ezért mondom mindig azt mindenkinek, hogy

 

a "már keveset szívok, csak négyet naponta" nem működik. Nincs kevés. Egy is fenn tudja tartani az érzést. Vagy egyet se, vagy mindegy !

 

És ezért haragszom nagyon ezekre a most felfedezett és piacra dobott ultrahangos vagy tudom én milyen füstölő kütyükre. Dohányos barátaim mind megvették, mind kipróbálják és szívják. A jó marketinggel bepalizzák őket, mert ez csak egész rövid cigaretta, gyógynövény is van benne (Istenem!), a kis készülék csak felforrősítja, nem is ég, csak izzik. A legjobban akkor keseredek el, amikor a nagy dohányos barátaimnál azt látom, hogy a rendes cigijük mellett mindnek ott van ez a kis szar is, megvették a hozzá való kis porlasztót, töltik árammal, (jó, nem tétel, csak megemlítem, hogy mindezek mellett még áramot is fogyaszt), veszik a rövid, gyógynövény tartalmú ( ! ) rudacskát, és hol ezt szívják, hol a rendes cigit, hát mindehhez csak gratulálni lehet. Még több cigaretta, ilyen vagy olyan formában is. Ja, és még több pénz, de ez nem számít, jól tudjuk, hogy az ennivaló drága, arra nem nagyon költünk, csak a cigaretta meglegyen.

 

Drága, mindent elmagyarázó és megindokló barátaim, benneteket megint megvezettek. Feltaláltak nektek egy másik cigarettát, hogy még többet pipázhassatok és még többet költsetek, és hazugságokkal tömik a fejeteket, amikor elmondják, hogy ez semmi, ez csak egy kis ez meg az. Lehet, hogy nincs benne nikotin, és lehet, hogy nem annyira mérgező, mint a rendes cigi, nem tanulmányoztam se a működését, se az összetételét, de egy dolog bizonyos: a dohányzásról való leszokás egyik gátja a sok között maga a rítus, Az előveszem, megnyomkodom, megszagolom, meggyújtom, játszom a füsttel, stb, stb. Ezt is ki kell küszöbölni, amikor le akarunk szokni, mápedig ez a kis készülék ezt fenntartja és ez nem szolgálja a leszokást. A legjobban akkor keseredtem el, amikor azt láttam, hogy egy barátomnak mind a kettő ott van az asztalán, és kedve szerint hol egy rendes cigire, hol erre a kütyüre gyújt rá. Kérdeztem, hogy ha dohányzik, és igazi dohányos (márpedig az), akkor mi készteti a kütyü szívására is? Válasz persze csak olyan Benedek Elek mese, hogy annyival kevesebbet szív, stb, Meg nem érthetem, mint volt dohányos, hogy egy dohányzó ember cigizésében hol a helye ennek a kis izének.

 

Ami még ugyancsak nem szolgálja a leszokást, az az a vízgőzös vagy milyen kis füstölő készülék, amit sok ember kezében látok, és hatalmasakat szívnak bele az utcán, meg mindenhol. Erről sem tudok sokkal többet, mint a másikról, de nehezen tudom elhinni, hogy a leszokást támgatja, hiszen a rítus ha nem is ugyanaz, mint egy cigarettával, de nagyon hasonló.

 

Leszokni csak egy módon lehet: az agyad átprogramozásával, és erős akarattal. Persze, van segítség, de a tapasz se csodaszer, határozottan akarni is kell mellette. Azért írom ezt a dokumentumot, hogy lépésről lépésre segítsek ennek megértésében, és alkalmazásában, és melletted legyek, ha elhatározod magad. Senki nem kényszerít semmire, én pláne nem. Csak beszélgetek veled, mert azt akarom, hogy átgondold, saját akaratodból, érdeklődésből és nem az én vagy bárki noszogatására.

 

És ha elolvasod, a végén megkapod tőlem azt a vezérgondolatot, ami nekem is a végső lökést és az erőt a kitartáshoz megadta. Mindezt egy olyan személytől kaptam meg akaratlanul, aki csak beszélgetett velem a dohányzásról, de egy mondatával szíven lőtt. Ne ugorj most a dokumentum végére, szépen felvezetem az egészet, türelemmel olvass tovább, de előtte itt egy megjegyzés:

 

Szeretném hangsúlyozni, hogy amit itt leírok, az a szigorúan vett magánvéleményem, senki ne publikálja azt, és ne tegye nyilvánossá, mert nem óhajtok bíróságra járni, ha beperelne rágalmazásért ez a csoda-cigi gyártó vagy forgalmazó, tehát ez a magán véleményem, az meg mindenkinek lehet. Ha nem tetszik, amit itt olvasol, lépj ki a dokumentumból és ennyi. Ha érdekesnek találod, olvasd tovább.

 

Ott tartottunk, hogy nyolc hónapnyi nem dohányzás után elég volt két szál, hogy a kártyavár összedőljön, és minden sikerem köddé váljon. És ebben bizony az agyam volt a hibás, aki viszont valami miatt le volt kötelezve a nikotinnak, és mint egy rossz ördög, az első adandó alkalommal beindult.

 

Sajnos, lényegét tekintve ugyanez az alkohol függőség is, csak az ennél sokkal látványosabb és ezáltal undorítóbb, mert a részeg ember dülöngél, okádik, összepisálja magát, hogy a többit ne nevezzem nevén, koszos, büdös és undorító. A dohányos ember önmagában nem. Attól, hogy valaki elszív egy doboz cigarettát naponta, attól még lehet ápolt, illatos, kedvelt személyiség, mert a viselkedése, a megjelenése konvencionális marad, szemben a részeg emberrel.

 

Álljon itt megint egy élet írta fanyar történet: Volt a gimiben egy közkedvelt fiú, mindenki kedvelte, mi fiúk a közvetlenségéért, a lányok még másért is, no ő szokta mondani, hogy sokat veszekszik az alkoholista apjával, aki mindig arra hivatkozik, hogy jó én iszom, te meg dohányzol. Erre szokta mondani, hogy igaz, de én a cigi mellett ember maradok, te meg kivetkőzöl minden emberi mivoltodból, amikor berúgsz. Sajnos, ő már sok éve nincs közöttünk, elvitte a tüdőrák, úgy hallottam. Nyugodjon békében, nagyon fiatal volt, hiányzik nekem is. Azt nem tudom, az apja él-e még, nem is fontos a mi szempontunkból.

 

Ami még nagyon nagy baj: ugyanebbe a csoportba tartozik a kábítószer is. Erről csak pár mondatot írok, ugyanis hála Istennek, semmi személyes tapasztalatom nincs ezzel kapcsolatosan, főleg azért nincs, mert úgy félek tőle, mint a tűztől, ugyanis mindig arra gondolok, hogy ha megkóstolom, pusztán kíváncsiságból, nem csúszom-e rövid idő alatt úgy bele, mint a dohányzásba? Mert ha igen, akkor vége mindennek! Ezért kérek mindenkit, hogy ne próbálja ki. Tudom, hogy sokan vannak, akik néha, meg bulikon, meg csak egy kicsit... és azt is tudom, hogy sokan vannak, akik ennyinél meg tudnak állni, de jópáran vannak, akiket úgy beránt a szörnyeteg, mint az úszni nem tudót az örvény, és vége mindennek. Hazugságok, lopás, csalás, mert kell a pénz az anyagra, munkahely elvesztése, mert párszor sikerült nem bemenni reggel dolgozni, hadd ne fokozzam, mindenki ismeri.

Ezért nem lenne szabad senkinek kipróbálnia, na de ez egy másik történet.

 

Térjünk vissza oda, hogy állok az OBI ajtajában a havasesőben, és tolom magamba a nikotint, hogy kitartsak, amíg a boltban vagyunk. Ebben a pillanatban vettem észre, hogy micsoda fogságban és rabságban vagyok, és hiába tagadom, ezt a kis szörnyeteget szolgálom ki szemnyitástól szemzárásig.

 

Nem csak a nyolc hónapos sikertelenségem volt nekem amúgy, korábban voltak három napos, egy hetes, két hetes leszokásaim is, de két taktikai hibát követtem el. Az egyik, hogy nagydobra vertem a dolgot, tájékoztattam a környezetemet, hogy na most aztán soha többet nem gyújtok rá, mindenki örült, és mindenki bízott, és aztán ugyanezek az emberek húzták a szájukat. Mondjuk jogosan. A másik hiba, hogy sajnáltam magam. Hiányzott, szenvedtem, egész nap rágtam valamit, és egész nap hiányzott a kis barátom, olyan üres volt nélküle minden.

Nos, ezt a két dolgot nem szabad,

 

Ha elhatározod, hogy leteszed, tedd le titokban, senkinek ne szólj, csak magaddal beszéld meg, így nem kell a környezeted ugye megmondtam, gyenge vagy, erre se vagy képes megjegyzéseitől tartanod. Ha nem sikerül, csak magadat kell szidnod, vagy meg is bocsájthatsz magadnak, és akkor semmi harag, aztán előbb-utóbb kezdheted előlről. És még egy nagyon fontos dolog: semmivel ne vond össze a dohányzásról való leszokást, pláne ne a fogyókúrával! Elég egy dolog, rágcsálj valamit, ha az segít, és fogadd el, hogy bizony több-kevesebb kiló rád mászik, de azt majd lefogyózod vagy lesportolod, ha már nem leszel rabságban. Most csak a dohányzás, minden egyéb később!

 

Az én életemben egy hozzám nem is olyan nagyon közelálló ember adta meg azt a lökést, ami segített a leszokásban, és örökre hálás vagyok neki. Most ezt fogom elmondani.

 

Tudta, hogy kb egy hónapja nem dohányzom. Ő szintén nagy dohányos volt, előttem szokott le vagy fél évvel, tehát ugyancsak letett valamit az asztalra, így azt is mondhatjuk, hogy szakavatottként tette fel a kérdést imígyen:

 

Meg tudod-e mondani, miért jó neked, hogy nem dohányzol?

 

Gondolkodás nélkül elkezdtem sorolni a választ: 1. Nem vagyok büdös. 2. Megmarad a pénzem. 3. Nem leszek tüdőrákos. Meg ilyenek... Na vegyük most ezeket az igaz, de nem célravezető pontokat:

 

1. Nem vagyok büdös: Ez ugye relatív dolog, mégis nagy igazság van benne. Ma, ha jön egy igazi jó dohányos beteg, a két nappal korábbi labor lelete tiszta kocsmaszagú, ami ott volt a szobaasztalon, mielőtt elhozta bemutatni. A ruhájáról, hajáról, sárga fogáról nem beszélve. Igen, sárga. Vakító fehér fogú bagóst még nem láttam, illetve láttam, de annak egy hete készült el az új fogsora. A dohányos embernek minden porcikája bagószagú, nem csak a lehellete.

    

2. Megmarad a pénzem:

   Ez egy komoly kérdés. Az állam és a kereskedők jól tudják, hogy bármennyit kérhetnek a cigarettáért, és bármennyi jövedéki meg mittudomén milyen adót nyomnak rá, a cigit meg fogja venni a polgár, mert az kell. Ez tragédia. Vegyünk egy átlagos dohányost, nem tudom az árakat pontosan, de olyan 2000 körül van egy doboz. Kimondani is iszonyatos. Nem veszed meg a 400 forintos sonkát, mert drága, meg a leggagyibb margarint kened a kenyeredre, de kerüljön bármennyibe az a rohadt cigaretta, azt szó nélkül veszed. Ha napi 1 dobozt szívsz, az 30 nap alatt kétezrével 60.000 forint. Mondom még egyszer: HATVANEZER FORINT!!! Fel tudod ezt fogni? A minőségi ennivalóra sajnálod, a gyümölcsre sajnálod, a felvágottra sajnálod.... szóval na.... Játszadozzunk a számokkal. Két vagy három pár cipő, rengeteg gyümölcs, öt-tíz szebbnél szebb könyv, egy halom sorsjegy, hátha nyersz, de ennyiért már elmehetsz egy 3 napos közepes minődégű wellness szállodába a pároddal minden hónapban! Egy ismerősöm, akinek volt humorérzéke, erre azt mondta az anyjának, (amikor a havi két pár cipőre hivatkozott, hogy) " de édesanyám, mit csináljak én annyi cipővel? " Értette ő, csak elviccelte, magam is jót nevettem ezen a poénon, de akkor is komoly a téma.  Száz szónak is egy a vége: Iszonyatos pénzeket dobsz ki az ablakon, és mindezt azért, hogy hátha még jól meg is betegszel.

 

3. Nem lesz tüdőrákom. Ez megint olyan téma, amit ha előhoznak a dohányosnak, felháborodik, és megkérdezi, nem lehetne-e valami másról beszélni, miközben kivesz egy cigit abból a dobozból, amin épp egy nyelvrák van lefotózva, de ezt valahogy nem látja. Orvos létemre azt kell mondanom, hogy gusztustalanok a cigarettás dobozokon azok a fotók, és ráadásul hiába fordítod arccal lefelé, a hátulján is ott van ugyanaz a kép. De van levágott láb is, ajakrák is, sorvadtan született csecsemő is, meg még sok minden is, de mindhiába. Volt egy betegem, nagy dohányos, annak rendje és módja szerint meg is halt tüdőrákban szegény, nem kis szenvedés után. A lánya ugyanúgy füstöl, mint az anyja, sőt lehet, még jobban. Egyszer megkérdeztem, nincs-e eszében az anyu, amikor rágyújt és nem fél-e. Válasz: "jajj ne is mondja, annyira ideges vagyok ez miatt..." És ennyi. Szívja tovább. De szívja az a betegem is, aki egy mondatot négy lélegzetvételre tud csak elmondani, annyira fullad, de úgy jön be a rendelőbe, hogy az ajtóból érzem, hogy a kapuban nyomta el az utolsó cigit.

    

   Most jön az, hogy ó, ne papoljak, nagyapámnak is egész nap a szájában lógott, és 90 évesen halt meg végelgyengülésben. Igen, ez igaz, ezt nem lehet és nem is akarom vitatni. De te se vitasd azt a tényt, hogy 10 tüdőrákosból kilenc nagy dohányos volt, és ugyanez vonatkozik tíz gégerákosra, és tíz szájfenék rákosra, és tíz nyelvrákosra is. Sajnos, a tizedik így járt, elég nagy baj ez, őket is nagyon sajnáljuk, őket a legjobban, de a tények akkor is tények. Harminc éves orvosi pályafutásom alatt egy betegemet veszítettem el tüdőrákban úgy, hogy cigaretta se volt a szájában, és meg sem tudom számlálni hányat, aki erős dohányos volt, hasonlóképpen a gégerák és a szájfenék rák miatt elvesztett betegeim.

   És meg sem tudom számolni, hány COPD-s betegem van, akiknél a cigaretta okozta ezt a betegséget, és akkor még nem beszéltünk az érszűkületesekről. Tíz érszűkületesből kilenc nagy dohányos. Nézd csak meg a láb nélküli kolduló embereket a tolókocsiban: mindnek a szájában lóg a cigaretta. Azt mondják, jól állunk, mert pont annyi alsó végtagi amputációt csinálnak itthon, mint Németországban. Ja, hogy Németország lakossága épp a tizszerese Magyarországénak? Hát na...

 

 

4. És most elérkeztünk a negyedik ponthoz, ahhoz a ponthoz, ami nekem a végső, egy életre szóló lökést adta. Mert soroltam a fentieket, hogy büdös száj, meg pénz, meg betegség, de ő csak a fejét csóválta: neeem, neeem. Tudod, miért jó neked, hogy nem dohányzol?

    

   Azért, MERT NEKED NEM KELL RÁGYÚJTANOD!!!

 

Tételezzük fel azt a helyzetet, amit a nagypapáról mondtunk, azaz, hogy 90 évesen egészségesen halt meg. Ha minden körülményt ideálisnak veszünk, azaz feltételezzük, hogy ingyen van a cigi, hogy nincs szaga, és hogy kimondottan egészséges, nem hogy káros lenne, akkor is itt van a legfontosabb érv: neked nem kell rágyújtanod. Érted ezt? Állj meg itt, és gondolkozz el ezen a mondaton.

 

Te nyugodtan végig tudsz nézni egy színdarabot, te nem várod, hogy jajj legyen már szünet, mert becigizek. Te nyugodtan ülsz, és a szünetben se nyomakodsz a színház elé az utcára, hogy magadba tunkolj egy adag második felvonásnyi nikotint. Heyette kényelmesen iszol egy kólát, és pisilsz egy jót, hogy ne kelljen feszengened a második felvonás alatt.

 

Te meg tudsz nézni a moziban egy bármilyen hosszú filmet, ez annyival rosszabb, hogy ott még szünet sincs.

 

Nyugodt lélekkel szállsz fel egy vonatra, ami átvisz az ország másik felébe, újságot olvasol, szunyókálsz, eszegetsz, nézed a tájat, és nem az órádat, hogy a fene egye meg, mikor érünk már oda, mert becigizek. A helyzet a repüléssel még tragikusabb, hiszen ott nem tudsz lerohanni egy megállóban, hogy kilépj a kalauz mellett a nyitott ajtón a peronra, és magadba tankolj egy adag nikotint, ami a következő állomásig, vagy a célállomásig kitart.

 

A minap a kórházban volt dolgom, mentem vizsgálatra. Szánalmas volt a sok fehér ruhás látványa, akik az udvaron, az ajtó mellett félig befordulva kucorogtak és szívták a cigit, kezükben egy papírpoharas kávéval, vagy energiaitallal, és persze dolguk végeztével mentek vissza dolgozni, ellátni a tumorosokat, COPD-seket, érbetegeket, és mindenkit, aki ellátásra szorul, de akkor már ideiglenesen lenyugodva. Még szánalmasabb az a helyzet, amikor tudom, hogy egy beteg azért utasít vissza minden kórházi ellátást és kezelést, mert arra gondol, hogy ott nem lehet dohányozni, de legalábbis amíg munkaidő van, feküdni kell az ágyon, talán este nyílik alkalom pár cigi elszívására, amikor már viszonylagos nyugalom van az osztályon, és le lehet szökni. Sajnos ez sokkal erőteljesebben érvényesül súlyos alkoholbetegek esetében, néha a helyzet tragikus, de némelyek, amíg nem esik ki a toll a kezükből, aláírnak mindent, csak hogy hazameshessenek. Ez a dohányzásnál egy sokkal szívszorítóbb helyzet, de ennek az értekezésnek ez nem témája. Meg talán nem is kell ezt sokat magyarázni.

 

Gerincpanaszaim miatt most gyógyfürdőbe járok (jelenleg, amikor írom a cikket, február van). A helyzet ugyanaz, mint a kórházban, csak annyiban izgalmasabb a látvány, hogy vizes, mezítlábas, köntösös emberek szipákolnak dideregve a jéghidegben, nem törődve azzal, hogy esetleg megfáznak, semmi nem fontos, a lényeg, hogy a cigi el legyen szívva. Utána mehetünk vissza pancsizni, de addig egy lépést se. Iszonyat.

 

Kedves Olvasóm, remélem, megfogadtad a tanácsom, és egyedül, nyugodt körülmények között olvasod ezt a kis, tudom, nem túl rövid írást. Nem akarok tőled semmit, nekem úgy is jó, ahogy van. A célom az volt, hogy megosszam veled azt az ajándékot, amit én is kaptam: a gondolatot, amely a mai napig eszembe jut, mindahányszor elkeseredetten cigarettázó, magukat boldognak és kiegyensúlyozottnak gondoló emberek részéről látok: a mindig, mindenhol, mindenkor első a cigi. Nekik rá kell gyújtaniuk. Sajnálom őket. Nekem már nem kell rágyújtanom. Én tényleg boldog vagyok.

 

Ha elhatároztad, hogy megpróbálod, legyen ez a te döntésed, minden külső kényszer nélkül. Ne mondd el senkinek, csendben és nagy reményekkel fogj hozzá. Nem mondom, hogy könnyű lesz. Bizony nem. De egy dolog legyen az eszedben: ne sajnáld magad, hanem örülj! Ne azokat irigyeld, akik szembe jönnek az utcán, és egy jót beleszívnak a cigibe, és látod az arcukon a pillanatyni örömöt. Az ilyen helyzetekben nekem is hosszú hónapokig elcseppent a nyálam, annyira megkívántam, hiszen a kis szörnyeteg dolgozik, az agy meg be van neki hódolva ugye... Azokat irigyeld, akik véglegesen letették, és azokat irigyeld, akik soha nem is dohányoztak. Mondjuk ők nem fognak téged megérteni, hiszen nem voltak ebben a helyzetben. Ők nem tudják elképzelni ezt a fajta rabságot, így azt az örömet se, ami a te jutalmad lesz, ha megnyered a csatát.

 

Márpedig meg fogod nyerni! Én hiszek benned. Minden percben mondogasd magadnak, hogy te elindultál a nyugalom, a szabadság, a boldogság felé. Mert ez is egy bizonyos boldogság. Ismételd magadban: szabad leszek, nyugodt leszek, boldog vagyok! Bízz magadban!

 

Meg fogod nyerni a csatát, csak erősnek kell lenned. Én, amiben tudok segítek, ha megkeresel. Nyilván a psychés vezetésben tudok melléd állni, a kezedből nem üthetem ki a cigarettát, de meggyőződésem, hogy sok esetben ez is fontos.

 

Újra mondom, nem lesz könnyű, de van két fegyvered:

 

1. A nikotin tartalmú tapasz. Nekem is ezzel sikerült. Nem olcsó mulatság, de a gyártó arra hivatkozik, hogy annyiba kerül, mint a cigaretta. És ezt csak kb 1 hónapig kell használnod. A nikotint pótolja benned, az első napokban jó nagy adagban, ami aztán a többi tapaszban fokozatosan csökken, így a legnehezebb érzésen, a nikotin éhségen ez átsegít. Nyilvánvaló, hogy akarnod is kell, és kemény kell legyen az elhatározásod, de ez egy nagyon nagy segítség.

    

2. Ezen kívül van neked egy agyad, amely sok rossz mellett sok okos és jó dologra is képes. Beszéld meg vele, hogy te nem szereted a cigarettát, mert büdös és drága, és semmi jó nincs benne, azon kívül, hogy még esetleg betegséget is okoz. Beszéld meg vele, hogy lesz olyan kedves e nemes célban segítségedre lenni, és karöltve a tudatalattiddal legyen segítségedre.

 

És ami nagyon fontos: ne sajnáld magad. Légy boldog! Egy olyan útra léptél, ami segít egy semmirevaló rabságtól megszabadulni, nyugalom, kiegyensúlyozottság lesz a jutalmad mindezért. Nemsokára te is szánalommal fogod nézni az utolsó slukkokat magukba szívó dohányosokat, akiknek fel kell magukat tölteni nikotinnal ahhoz, hogy ki tudjanak bírni egy bizonyos időt odabent. Boldogan és büszkén gondold azt, hogy odaszólsz nekik: heló, barátom, gyere kövess egy új világba! Egy olyan világba, amiben emberek milliárdjai boldogan élnek, cigaretta mentes élet ennek a neve. A gyerekek boldogan élnek nélküle, a soha nem dohányzók boldogan élnek nélküle, de a legboldogabbak azok, akik megélték a rabságot, mert csak ők tudják igazán, milyen kikerülni egy ilyen szörnyeteg karmaiból.

 

Szorítok neked!

Ha tehetek érted valamit, megtalálsz az elérhetőségeimen!

 

Üdvözlettel:

 

Dr. Dobi Ákos