Vers

2017 május elején részt vehettem a kardiológiai konferencián Balatonfüreden, ahol sok, igen izgalmas előadás mellett meghallgathattuk két, korábban nagyon magas koleszterin szintű, súlyos állapoton  átesett, de életben maradt beteg beszámolóját, melyet egyikük versben adott elő. Ezt szeretném most e helyen közreadni.  

 

Nem éreztem, elfeledtem.
Azt mondták, hogy összeestem.
Elzáródótt koszorúér
Hátsófali infarktusért
Volt felelős akkor ott.
Másutt vagyok... meghalok!

Egy gyógyszerész élve tartott,
Míg a mentő oda hajtott.
Életemet megmentendő,
A Honvédbe vitt a mentő.

Ereket ott megfestettek,
RCA-ba stentet tettek,
de abból is kellett kettő,
Hisz eldugult még az első.

Amit lehet megcsináltak,
De CX-et nem találtak,
És mert szívem izma pusztult,
Keringésem el nem indult.

Ekkor érkezett meg oda
Városmajorból a "csoda".
Példa erre eddig nem volt:
Beteghez menjen az ECMO.

A Honvéddel megbeszélve
Szívcentrumból szívsebészek
Keringésem gépre tették,
Életemet megmentették.

Amint szállítható lettem
Szívcentrumba kerülhettem.
Tudat nélkül a gépeken
Kérdéses volt, mi lesz velem.

Kell-e új szív transzplantálva?
Agyam vajon nincs elszállva?
Kérdőjelek hada állt ott,
Hypoxia mennyit ártott?

Szeretteim, barátaim,
Hitüknek a határain
Bizony értem imádkozva
Az életbe visszahoztak.

Szívklinikán kezelőim
Előírták gyógyszereim,
Javasoltak gyógytornákat,
Szépen rehabilitáltak.

Két hét múlva talpon álltam.
Lányom ballagását láttam.
Erőm részben visszanyertem,
Aztán megint megijedtem,

Mert szorított a mellkasom,
Írány a jó szívcentrumom.
Városmajorban fogadtak,
Cardio-CT-re raktak.

A koszorúserek szépen
Rajzolódtak ki a képen,
Csak a CX proximális
Volt beszűkült, abnormális.

További bajt megelőzve
Másnap este a műtőbe
Toltak engem érfestésre,
S értágító stentelésre.

A tágítás éppen jókor
Óvott meg egy CX blokktól.
Két darabban 6 centi stent
Kötött ki a lumenemben.

Remélem, hogy a négy stenttel,
S szívizmomban néhány heggel,
S gyógyszerekkel reggel-este
Hosszú életet élhetek le.
Ezért hálám örökkön-örökkön
Kezelőimé, köszönöm, köszönöm!

 

Dr. Gesztes Ákos Gábor