E-recept

Ezen az oldalon az e-recepttel kapcsolatos legfontosabb információkat foglalom össze.

A rendszer lényege, hogy megszűnik a papír alapú vény, mert az orvos elektronikusan rögzíti egy megfelelő helyre, hogy az adott betegnek milyen gyógyszert adhat ki a gyógyszertár. A beteg a gyógyszertárban igazolja magát, a patikus belép a beteg gyógyszer fiókjába, és az ott szereplő gyógyszereket a betegnek kiadja, és ezzel egyidőben törlődik a kiadott gyógyszer a listából. Természetesen a gyógyszert bárhol az országban ki lehet váltani.

Miért jó ez?

  1. Nem lesz jelentősége az elvesztett vagy megrongálódott receptnek
  2. Központilag nyomon követhető, hogy melyik beteg melyik receptet váltotta ki, vagy nem. Sajnos, szinte naponta találkozunk olyan helyzettel, amikor a beteg esküdözik, hogy szedi a felírt gyógyszert, mégsincs jobban. Nos, mostantól egy kattintás, és máris látjuk, hogy az általunk  feladott vény kiváltásra került, vagy kiváltásra várakozik. Fontos információ ez a kezelőorvosnak. 
  3. Amennyiben valami ok miatt nem a megfelelő recept került feladásra, azt az orvos utólag módosítani, illetve törölni tudja, a beteg személyes megjelenése nélkül is. DE! Sokak téves értelmezése alapján ez nem azt jelenti, hogy a beteg veszi a telefont, elsorolja mit kér, és nem kell a rendelőbe bejönnie vizsgálatra! A koronavírus fertőzés kapcsán valamennyi háziorvos felülvizsgálta a munkaszervezését, és a jelenlegi tendencia szerint első lépésben mindig telefonos konzultációt folytatunk a beteggel, és a beszélgetés alapján döntjük el a tennivalókat, azaz azt is, hogy szükséges-e a személyes találkozás, vagy sem.
  4. Sok beteg esetleg a szakorvosi vizsgálaton nem tudja megnevezni a szedett gyógyszereit. Ez mostantól sokkal könnyebben nyomon követhető a beteg recept-oldalának áttekintésekor, ahol látszik a bármely orvos által oda felküldött gyógyszer, illetve annak kiváltása, vagy ki nem váltása.

A koronavírus fertőzés kapcsán (szerencsére) sikerült rövidre zárni azt a korábban  nyitott kérdést, hogy milyen módon lehet kiváltani a nem saját recepteket, pld. idős, otthon ápolt beteg részére akár a hozzátartozónak, akár a gondozónak. Nos, végtelenül egyszerű: a recept "tulajdonosának" TAJ számát kell bemondani (bemondani és nem bemutatni, azaz a beteg TAJ kártyáját nem kell a patikába bevinni, elég egy kis cédula is, amire felírtuk), valamint a kiváltó személynek kell önmagát igazolnia a személyi igazolványával.